Ödön von Horváth

Eredeti nevén Edmund Josef von Horváth (Fiume, 1901. december 9. – Párizs, 1938. június 1.) osztrák-magyar drámaíró, elbeszélő.
Belgrádi és Budapesti évek után 14 évesen megy nemesi rangjától megfosztott apja után Münchenbe, ahol megtanul németül. Már íróként dolgozik 1923 után Berlinben, Salzburgban és Bajorországban. 1931-ben elnyerte a Kleist-díjat. 1933-ban, a nácik hatalomra jutásakor visszaköltözött Bécsbe, majd 1938-ban Párizsba emigrált. Kései műveiben (Jugend ohne Gott, Ein Kind unserer Zeit) foglalkozik a fasizmus témájával.
1938-ban, Párizsban hantolták el, majd halálának ötvenéves évfodulóján, 1988-ban Bécsbe szállították hamvait.

Ödön von Horváth egész életében attól félt, hogy villámsújtottan fog meghalni – és erre egy villámtól sújtott lehulló faág vetett véget életének a Champs-Élysées-n.

Egy alkalommal Ödön von Horváth a bajor Alpokban sétált, amikor egy csontvázra bukkant, annak érintetlen hátizsákjával. Kinyitotta, és egy képeslapot talált, amine ez állt: „Remekül érzem magam.” A barátai kérdésére, hogy mit tett vele, ezt válaszolta: „Feladtam.”

„Semmi sem közvetíti inkább a végtelenség érzését, mint a hülyeség.” - idézet tőle.